november 21, 2007, admin | Tőkés László

Tőkés László: az autonómia elszabotálásáért a most is regnáló RMDSZ-vezetés a felelős

Az autonómia az RMDSZ programjában is benne van, csakhogy ők jobbra jeleznek, balra hajtanak. A román hatalom szövetségeseként leszerelték az autonómia ügyét, 17 év után sehol nem tartunk annak megvalósításában – mondta Tőkés november 20-án Marosvásárhelyen. A független jelölt ezután Markó Béla vasárnapi, a marosvásárhelyi sportcsarnokban elhangzott beszédéből azt a részt olvasta fel, amely az egység és széthúzás, autonómia és kiszolgáltatottság, sorvadás ellentétjével cáfolta a gyakran hangoztatott választás szabadsága-érvet. Tőkés azzal vágott vissza, hogy miről szól ez az elmúlt 18 év, mint sorvadásról? Az autonómia elszabotálásáért a most is regnáló RMDSZ-vezetés a felelős – jelentette ki.

Tőkés elmondta, már Domokos Géza sem akarta felvállalni az autonómiát, majd emlékeztetett az ún. kolozsvári fogadalomra, amikor 1992 októberében az RMDSZ-képviselők és szenátorok a Szent Mihály-templomban esküt tettek a belső önrendelkezés kivívásáért. „A kolozsvári nyilatkozatra rímel a marosvásárhelyi nyilatkozat. El vagyok ragadtatva, csak a nyaka véres – ezt 17 éve kellett volna megvalósítani. Az RMDSZ ezzel valójában elismeri, hogy mit nem csinált meg” – mondta, majd Metternich kancellárt idézte: „ha valamit nem tudsz megállítani, állj az élére”.

 

Kikérem magamnak, hogy a kampány RMDSZ-ellenes lenne – így Tőkés. Aki ezt állítja, összetéveszti magát az RMDSZ-el, hiszen az RMDSZ-tagság becsületes magyarok tízezreiből áll.

 A független jelölt elmondta még, nem igaz hogy 2000-ben 167 szavazaton múlt, hogy magyar polgármestere lehessen Marosvásárhelynek. Az igazság szerinte az, hogy az illetékesek nem nyújtottak be óvást a 3500, érvénytelennek minősített voks miatt.


pontos átlag: 3.00

pontos átlag: 3.15


Hozzászólások

Egy megjegyzés » “Tőkés László: az autonómia elszabotálásáért a most is regnáló RMDSZ-vezetés a felelős”

  1. Sanyika » november 21, 2007 15:55

    Hát ez nem fair a Transindex részéről… Ezekkel a belinkelésekkel sérül az objektív tudósítás elve, hisz eleve állást foglaltok, ha negatív kampánynak minősítitek a rendezvényen elhangzott egyes beszédrészeket. Ez az elemi szakmai szabályok semmibevétele. A Transindexet minősíti.

kontakt: negativ@transindex.ro