október 1, 2007, admin | Tőkés László

“Az RMDSZ KISZ-szervezete, a MIÉRT olcsó gyűlöletbeszédre hangol”

Tőkés másodiknak dobbant negatív kampány-blogunkban, ám rögtön egy teljes nyilatkozattal, melyben körülbelül annyi a pozitív üzenet, mint a református egyházban az elsőáldozás.

Külön kiemelendő, hogy a szeptember 27-i dörgedelem a Királyhágómelléki Református Egyházkerület mailcíméről érkezett, egy, a gencsi helyzetet taglaló közleménnyel együtt.

„A 2007. szeptember 6-a óta eltelt időszakban, közvetlen vagy közvetett formában, erőteljes nyomás nehezedett rám akkori döntésem megváltoztatására. Azok, akik csak a megtépázott hatalmukat akarják megtartani, nyilvános felhívással vagy négyszemközti rábeszéléssel, hamis propagandával vagy burkolt fenyegetéssel igyekeztek rávenni, hogy álláspontom és elveim feladásával, mégiscsak lépjek fel az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájára.

Azok, akik előzőleg váltig azt hangoztatták, hogy: „az Egyház ne politizáljon” − utóbb egyházi emberek egész sorának csatasorba állításával igyekeznek megoszlást kelteni az egyházak hívei, a magyarság sorában.

Azok, akik a Neptun-fürdői pártvillában vagy a budapesti Kempinsky-hotelben a mi rovásunkra koccintgattak, a nemzeti autonómiát pedig önös pártautokráciára cserélték − utóbb az „egység” és „szolidaritás” demagóg jelszavaival próbáltak letéríteni a demokratikus rendszerváltoztatás és a nemzeti érdekérvényesítés egyenes útjáról.

„Új honfoglalás előtt állunk… most Európát kell elfoglalnunk” − hangzott a Vezér-szólam. Nekünk viszont nem Európát kell elfoglalnunk, hanem − Európa révén − Erdélyt kell megtartanunk, szülőhazánkat kell „visszafoglalnunk”.

Miközben az RMDSZ KISZ-szervezete, a MIÉRT olcsó gyűlöletbeszédre hangol − Erdélyi Magyar Ifjaink kerékpáros zarándoklat útján kénytelenek síkra szállni a magyar Egyetemért.

Miközben miniszteri rangú pártpropagandistáink több tíz milliónyi euro-pénzzel kecsegtetik a bihariakat és a szatmáriakat − ezenközben az ő kormányzatuk alatt álló hatóságok durván lábbal tiporják egyházi és iskolai autonómiánkat, Gencsen és Nagyváradon.

Az európai parlamenti választások igazi tétje számunkra nem a mindenáron való hatalomgyakorlás és hatalommegőrzés − hanem az európai demokratikus, nemzeti és keresztény értékek hiteles képviselete. Nekünk nem újabb bársonyszékekre van szükségünk − hanem országunk és magyar nemzeti közösségünk helyét kell megtalálnunk Európában. Temesvárról ez az út vezet − Brüsszelbe. Ez az út vezet: a diktatúrából − a demokráciába, a kisebbségi helyzetből − a közösségi önrendelkezésig, a hátrányos megkülönböztetéstől − a nemzeti és vallási egyenjogúságig; az ellenségeskedéstől − a nemzeti megbékélésig; az óvodától − az egyetemig; Erdélyből − a Kárpát-medencébe. Temesvár és Erdély − eredeti − szellemében, ezen az úton kívánom képviselni választóimat: Európában.

Jakab apostollal vallom: „Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak” (4,17).

Nagyvárad, 2007. szeptember 27.

Tőkés László

európai parlamenti jelölt


pontos átlag: 3.00

pontos átlag: 3.10


Hozzászólások

2 megjegyzés » ““Az RMDSZ KISZ-szervezete, a MIÉRT olcsó gyűlöletbeszédre hangol””

  1. Nem Fontos » október 2, 2007 15:20

    Gyűlöletbeszéd… hm. Mi is az? Egy egyszerű Google-keresés ezt dobta ki: “Az Egyesült Államokban a gyűlöletbeszédet bírói szinten úgy határozták meg (…), hogy minden olyan kijelentést, amely egyértelmű és jelenvaló veszélyt (clear and present danger) jelent valakik számára a társadalmon belül, valamilyen módon a tettre, a cselekvésre való felhívásként lehet értelmezni. Tehát olyan szavakról van szó, amelyek kilépnek a szigorú verbalitás, a szigorú vita terrénumáról. Amikor valaki azt mondja, hogy nem akarok ezekkel az emberekkel vitatkozni, ezeket innen utasítsuk ki, vagy öljük meg őket, ez kilépés a beszélgetésből.” Szilágyi-Gál Mihály, Médiakutató, 2002 tavasza

    A MIÉRT az elefánt a porcelánboltban, szeretnek durván beszólni. Az EMI pedig - a MIT-el együtt - kis kedvence Kovács Petiéknek. De nem hiszem, hogy bármikor is halállal fenyegették volna szegény EMI-seket.

    Ilyen szempontból a püspök úr alaposan elvetette a súlykot, amikor gyűlöletbeszédet emleget. Vagy lehet hogy arra a céloz, hogy a MIÉRT-provokáció után a MIT fog gyűlöletbeszélni?

  2. Nem Fontos » október 2, 2007 15:26

    “a MIÉRT-provokáció után a MIT fog gyűlöletbeszélni” Elnézést, EMI-t akartam írni

kontakt: negativ@transindex.ro